Vasút- és postatörténettel foglalkozó weboldal

Bemutatkozás


>>>> 2023 évben 10 éves az www.ertekmentes.hu weboldal! <<<<


Én Sebestyén Bence vagyok, és e rövid bevezetőben ismertetném meg Önt a gyűjtemény történetével, a gyűjtési tematikámról, valamint az ertekmentes.hu honlap üzemeltetési koncepciójáról.

A gyűjtemény 2008-ban lett alapítva, kezdetben egy-két tárgy jelentette a kollekció törzsanyagát. A kezdeti lassú gyűjteménygyarapodással telt évek után, felgyorsult a tárgybeszerzések üteme. Ebben az időszakban szinte minden más tárgyat is gyűjtöttem, nem csak vasúti- és postatörténeti tárgyakat. Évekkel később elindult egy portfóliótisztítási folyamat, amelynek keretében a kollekcióba, csak az általam képviselt témaköröket (vasút, posta, városi tömegközlekedés) érintő tárgyak kerülhettek be. 2009-től egy egységes leltártevékenységet is végzek a gyűjteményben, amely segít a tárgyak pontos és naprakész nyilvántartásában.  

                      

A honlap 2013 év áprilisában indult el nonprofit jelleggel, amely úgy gondolom, hogy hiánypótló volt a maga nemében ezen a gyűjtési területen. Kezdetben nagyon kevés tárggyal, valamint rengeteg tartalmi hibával folyt a tartalomfejlesztés. Ezeknek a hibáknak a korrekciójára az évek alatt folyamatosan törekedtem, próbáltam a lejobbat kihozni a tárgyleírásokból, továbbá a honlapon megtalálható leiratokból. A tárgyak idegen nyelvű megnevezéseinek kialakítása szakszótárak, és külföldi oldalak segítségével történik.

             

Felhívom figyelmét, hogy az általam közölt tartalmakat más oldalon, csak a gyűjtemény nevének feltüntetésével lehet megosztani!

A tárgyak nem megvásárolhatók, azok szigorúan csak a gyűjteményem bemutatására szolgálnak! Továbbra sem vállalok értékbecslést, valódiság-ellenőrzést, és szakmai véleménykészítést!

Figyelmébe ajánlom a restaurálási programokat, melyek 2018/1; 2018/22019/1 és 2020/1 néven vannak meghirdetve az oldalon.   

 

Jó nézelődést kívánok!

                                                 Sebestyén Bence

                                                               ertekmentes.hu  

                                                   

Utolsó frissítés: 2023.05.19.

A honlapon megtekinthető tárgyak száma:  449  tétel

Hirdetmény az aktuális tartalomtörlésekről és módosításokról (2023.05.)


Felhívom szíves figyelmét, hogy a www.ertekmentes.hu oldal nem ószeres webshop, a feltöltött tárgyak nem eladóak!


A lentebb található kapcsolatfelvételi űrlap átmenetileg nem üzemel, így >>ide<< kattintva tud nekem üzenetet küldeni!

Kapcsolat

Az alábbi űrlap segítségével könnyen fel tudja velem venni a kapcsolatot!